Háromrészes rövidcikk-sorozatunk első részében egy kis ismertetőt adtunk arról, hogy hogyan is épül fel a svájci nagypályás felnőtt labdarúgás bajnoki rendszere.

   Ebben az epizódban az infrastruktúráról, a csapatok edzéslehetőségéről, a létesítmények állapotáról adunk helyzetjelentést.

   Én több szempontból szerencsésnek mondhatom magam. Természetesen már azért áldhatom a sorsot, mert a nagy magyar valóság után megadatott, hogy Európa, de talán jelenleg az egész bolygó legstabilabb országában élhetek. Az külön szerencse, hogy mindezt Svájc azon városában tehetem, melynek csapata rendszeres európai kupainduló. Ez a hely pedig nem más, mint Basel.

   Erről a nyugat-európai országról alapvetően érdemes tudni, hogy - hasonlóan a magyar formához- megyékre, svájciasan kantonra van osztva. Ezek a kantonok viszont inkább az amerikai államokhoz hasonlítanak azon a téren, hogy különálló szabályok jellemzik őket. Például a november elseje csak azokban a kantonokban volt munkaszüneti nap, amelyek erősen keresztények. Egyes kantonokban nem lehet, csak úgymond dohányzókártyával rágyújtani a vendéglátóhelyeken. Természetesen a főbb ügyekben egységesen az alkotmány szabályoz. Az államforma alapelve:  „A svájci félig-közvetlen demokrácia alapelve, hogy a hatalom a néptől származik. Ez azt is jelenti, hogy a nép fenntartja magának a két alapvető jogot, a szavazatit és a választásit. A kormányok, és a törvényhozók feladatát nem a hatalom gyakorlójaként határozza meg, hanem a közügyek működtetőjeként. Ők a közösséget a nép alkalmazottjaiként szolgálják, hogy ezzel is könnyítsék azok mindennapi munkáját. (forrás: wikipédia)” --- nálunk is így működik…

  Most jöhet a foci, hiszen az itt mindenkit jobban érdekel.

  Basel csapata a tavalyi, emlékezetes BL-szereplés után (ManU-kiejtés a csoportban, majd egymeccsnyi álmodozás a Bayern elleni 1:0 alkalmával, végül egyhetes, azaz 1:7-es ébredés) idén elbukott a CFR Cluj elleni selejtezőben és az EL-ben próbál meg továbbjutni a Videoton kárára. Szerencsére a két meccsük után, meg a magyar válogatott bíztató szereplését nézve kezdik azt hinni, hogy nem is vagyunk olyan rosszak. Bár eddig is hiába győzködtem őket, hogy értsék már meg, hogy a magyar focira leginkább a szörnyű, meg az élvezhetetlen jelzők a helytállóak, néha egy-egy váratlan és meglepő győzelemmel. Meg hogy mi nem nagyon szeretünk VB-ken, EB-ken részt venni, a kupacsapataink is inkább csak elindulnak a különböző selejtezőkön, de nem igazán szerepelnek. Itt csak hajtják, hogy ha Ungarn, akkor Aranycsapat, meg VB 2. hely. Ők már csak tudják, hisz itt rendezték azt az ominózus VB-t, az elátkozott berni döntővel. Ezt amúgy a fiatalok is vágják, lehet, hogy kötelező tananyag a suliban. Na meg annyit tudnak még rólunk, hogy szépek a csajok...

   A csapat stadionja a St-Jakob Parkban található, ami egy négycsillagos komplexum, amelyben majd’ 40.000 néző nézhet meccset, természetesen fedett lelátóról. A stadionban pláza és szálloda is üzemel. A stadion közvetlen szomszédságában, az úttest másik oldalán helyezkedik el az edzőkomplexum, ahol a 15 nagypálya mellett kis-, strandfoci- és teniszpályák vannak. Itt található a város legnagyobb sportcsarnoka is. A komplexum a fürdő és az idilli St-Jakob Park szomszédságában terül el.

   Egyik meccsünket épp ezen edzőkomplexumban játszottuk és utána volt alkalmam belenézni az FC Basel 1893 egyik szombati edzésébe. A csapat nagyobbik része pontrúgásokat, illetve azok kivédekezését gyakorolta. A másik térfélen három támadó különböző pozíciókból indulva, a különedző passzai után repkedtették meg Sommert 16-20 méterről eleresztett lövéseikkel, meg a két másik kapust. Olyan csodálatosan hihetetlen dolgokat ők sem művelnek a labdával, de összességében mégis előttünk vannak. Edzés után Alex Freiék biciklikkel tették meg a stadionig vezető, kb. 300 méteres utat.

    Ennyit a profikról, most menjünk pár osztállyal lentebb. Az előző részben már említettem, hogy az én csapatom az BSC Old Boys Basel. Ennek a klubnak a 3 felnőtt csapata mellett 18 utánpótlás-, 2 női- és 4 női utánpótlás gárdája van. A hozzám hasonló, nem éppen az ifjú tehetségek közé tartozó lelkesek sportolhatnak a Senioren(32 év felett), vagy a Veteranen(40 felett) csapatban. Az első csapat általában az 1. Ligában szerepel, ami a 3., negyedik vonalnak felel meg.  van gy rakás edzőjük a főedző mellett. Egy meccsüket láttam, kb 200-300 néző lehetett. A színvonal az otthoni nb2 környéke, mennek, mint golyó, taktikailag gyilkolják egymást, de technikailag azért becsúszik jó pár hiba.

   A sporttelepen, a centerpálya körül atlétikai pályák vannak, a főtribün fedett, szép zöld műanyag székekkel (ami azért érdekes, mert a csapat színe sárga-fekete), a többi lelátó a jól ismert betonkaréj. Emellett van 3 füves edzőpálya, egy műfüves, egy műfüves kézilabdapálya, egy salakpálya, konditerem, aerobic-terem, étterem és teniszpályák. A klub történetének legismertebb sportolója Roger Federer, aki -baseli lévén- az Old Boysban kezdett el teniszezni. Merthogy sportklubról van szó, atlétikai- és tenisz-szakosztállyal.

   A pályák állapotát csak a jól ismert közhellyel tudom illusztrálni, hogy a legtöbb nb1-es csapat elfogadná sajátjának. Itt -legnagyobb bánatomra- technikai hiányosságaimat nem tudom a rosszul pattanó labdára fogni, így nem szoktam gyilkos tekintetet vetni a fűcsomóra. Inkább mosolygok bénaságomon és remélem, hogy nem sokan látták. Nem sokan szokták, a csapatokon és a cseréken kívül ritkán vannak 20-nál többen a meccseinken, azok nagy része is hozzátartozó. Az öltözők rendben vannak tartva, a cipőről kint kell leverni a dzsuvát, illetve nem illik belepisálni a zuhanyzóba, mert itt nem szoktak papucsot felvenni.  

   Az 1.Liga-ban szereplő csapatnak heti négy edzése van, a 2. Liga-s tartalékcsapatnak 3, míg mi, a 4. Ligások kettőt "edzünk", bár ha kevesen lennénk, beérjük eggyel is. Kedden füvön, csütörtökön műfüvön. Decemberben egy kisméretű terembe járunk futsalozni. Általában 6-an....

   A mi osztályunkban a legtöbb csapat baseli, így az idegenbeli meccsek nagy része villamossal elérhető. Itt lényegében minden nációnak külön csapata van, az olaszoknak, a portugáloknak, az albánoknak, a bosnyákoknak, ésatöbbi… Ezek a csapatok természetesen nem rendelkeznek saját pályával, egyszerűen bérelnek egyet. A miénkhez hasonló sportkomplexum van még a városban három, de a környező kisebb települések létesítményei is rendelkeznek minimum két pályával.

   Szóval, kicsit nyugodtabb élethez kicsit jobb feltételek dukálnak. Az itt élők mentalitását jellemzi, hogy az első a pozitív hozzáállás, az eredmény csak másodlagos. Talán nem véletlen, hogy a megfelelő anyagi és tárgyi feltételek ellenére csak 2 aranyat tudtak összehozni a londoni olimpián…

   Összességében jó itt sportolni, de jó lenne néha nyerni is a csapataimmal!

De erről majd legközelebb…            

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés